© | gutleberrobert.com

 “A fénykép, egy új világot teremt”

Gutléber Róbert vagyok, szakképzett fotográfus. Már kisgyermek koromban szenvedélyemmé vált a fotózás. Első gépem egy (Leica) kisfilmes gép volt, amivel sok számomra szép emléket megörökítettem. Ahogy nőttem fel, egyre inkább komolyabb érdeklődést mutattam a fotográfia iránt, és megvettem az első kompakt digitális fényképezőgépemet. Eleinte autodidakta módon fejlesztettem a tudásomat fotós könyvekből, szaklapokból, internetről, majd a kis kompakt gépem tudását kinőve váltottam bridge fényképezőgépre, amivel már jobb minőségű képeket tudtam készíteni.

A húszas éveimben felkeltette az érdeklődésemet a portré, és modell fotózás, így egy tükörreflexes (DSLR) fényképezőre váltottam, ezáltal egyre több fotózáson tudtam részt venni és a technika adta lehetőségeket kihasználni. Tapasztalatot gyűjtöttem a portré és modell, valamint páros és jegyes fotózás terén, ezt követően felkértek az első esküvői fotózásomra. Az esküvői fotózás annyira magával ragadott, hogy kiakartam hozni a képekből a maximumot, váltottam egy professzionális DSLR fényképezőgépre, és ehhez tartozó fényerős profi objektív parkra, vakukra, stúdió felszerelésekre, kiegészítőkre. Az esküvő fotózás velejárója a család és gyermek fotózás amely teljessé teszi a fotózási tárgyköreimet. A professzionális felszerelésemmel és a beleadott lelkesedésemmel és kreativitásommal megpróbálom megvalósítani a megrendelőim álmait.

A fotózások során mindig az a legfontosabb célom, hogy megörökítsem a megismételhetetlen pillanatokat, egy szívből jövő mosolyt, egy csábító pillantást, egy jól elkapott pózt. Nagy figyelmet fordítok arra, hogy őszinte érzelmek mutatkozzanak a képeken, és élettel teli fotók készüljenek. Rugalmasan állok az ügyfeleim elképzeléseihez, hogy minél emlékezetesebb legyen számukra a fotózás és elégedettek legyenek a munkámmal, fényképeimmel.

Fotográfiai palettámba beletartozik a jegyes fotózás (e-session), párfotózás (love session) esküvő, családi, gyermek, újszülött, baba, kismama, baba-mama, modell, portré, glamour. Alkalmazkodom a megrendelőim igényeihez, így vállalok fotózást műteremben (stúdióban), szabadtéren, vagy akár a megrendelőm saját otthonában is, mivel rendelkezem mobil műtermi felszereléssel., így bárhol, bármikor rendelkezésre állok.

Munkámat segíti feleségem, mint asszisztensem, a fotózásokon hasznos egy női segítség a ruha és haj igazításban, valamint a pózok beállításában, illetve igény esetén fodrász és sminkes szolgáltatás is kérhető.

Remélem felkeltettem érdeklődésed, és mihamarabb találkozunk egy szuper fotózáson.